2021.10.31 Értéktári tájékoztató

A Települési Értéktár Bizottság az elmúlt nyár folyamán általában kéthetenként egyeztetett.

Az eddig folytatott munkáról a következő tájékoztatást adjuk:

  1. A saját munkaterv meghatározásával és a nyert pályázat feladatainak áttekintésével kezdett a Bizottság.
  2. A kutatási témakörök a következő módon kerültek csoportosításra:
    • Épített örökségeink (templomok, keresztek, emlékművek, temetők,)
    • Természeti adottságaink (Burok-völgy, Szőlőhegy)
    • Nevesebb munkák és személyek (Angeli Lambert, Eszterhás István, Stohl Anna,)
    • Múltidézés (Ki- és betelepítések, helyi szokások, helyi ételek, fotók, stb.)
  3. A pályázat alapján egy „kapcsos könyvnek” és egy „kiadványnak” is készülnie kell.
    • A „kapcsos könyv” - egy fűzős dosszié mintájára – az értékként felmerülő ötletek gyűjteménye lesz. Ehhez a lakosság részéről bárki hozzájárulhat.
    • A „kiadvány” egy újabb összefoglalója lenne a településünk bemutatásának. Ebbe települési bemutatkozás, történelmi adatok, leírások, fontosabb események és az Értéktár Bizottság által kiemeltnek tekinthető értékek kerülnének bele.

VÁRJUK A LAKOSSÁG JAVASLATAIT, KEZDEMÉNYEZÉSEIT BÁRMILYEN TELEPÜLÉSI ÉRTÉKHEZ.
(Személyes és családi emlékek is érdekesek lehetnek!)

2021.10.31 Értéktári Bizottság