Ivóvízellátás korszerűsítése a DRV által

on . Beküldve: Hirdetmény

DRV-logo.png

A DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. tájékoztatást küldött arról, hogy korszerűsíteni fogja a Közép-Dunántúl ivóvízellátását.

A jelenleg zajló előkészítés a lakosságot közvetlenül annyiban érinti, hogy a tervezők megkeresik a megépítendő ivóvízvezeték-hálózat által érintett ingatlanok tulajdonosait a vízvezetési szolgalmi jogi megállapodások megkötése érdekében. Ezenkívül az előkészítés
során járják be a tervezett nyomvonalat a terepfelvételeket készítő geodéták és a talajmechanikai szakemberek, akik kis átmérőjű fúrásokkal vesznek talajmintákat – ehhez kapcsolódóan tisztelettel kérik a lakosokat, hogy támogassák munkájukat az érintett területekre való belépés biztosításával.

További részleteket a DRV lakossági tájékoztatóban olvashatók.

 

Dupla sikert hozott a Szilva

on . Beküldve: Sajtó

Ismét közönség elé állt a Szélforgó színjátszókör. A nagy sikerű költészetnapi verses előadás után ezúttal a rekeszizmokat vették célba. Két helyen is bemutatkoztak.

Az isztimériek művészeti vezetője, Vaszkó Bence és nyíregyházi kollégái, barátai által anno közösen írt székely adomákból, már létező tréfákból merített népi groteszkkel léptek a nagyérdemű elé.

Kétszáz méternél is hosszabb szakaszon lesz új járda

on . Beküldve: Sajtó

Tízmillós hazai forrásból újul meg a Köztársaság utca járdája Isztiméren. Több közterület gyalogjárója is a megújulásra vár, ám ez alkalommal a bolt előtti szakasz készül. A munkálatok még zajlanak, de az már biztos, hogy ha az időjárás nem gördít váratlan akadályokat, idő előtt elkészül az új járda.

Valamennyivel a munkaterület átadást követően el is kezdődtek az Isztimér főutcájának hívott Köztársaság utcában a járdaépítési munkálatok. Három nap után, péntekre elkészült úgy 80 méter és hétfőn reggel folytatódott a munka. 

Avar és kerti hulladék égetése

on . Beküldve: Felhívás

 

Tisztelt Lakosság!

Isztiméren az avar- és kerti hulladék égetését március-április valamint október-november hónapokban, keddi napokon 08:00-19:00 óra, és szombaton 08:00-12:00 óra között lehet végezni, szélcsendes időben, a levegő tisztaságának, valamint a lakosság egészségének védelme érdekében.

  • Ezen időpontoktól eltérően, illetve ünnepnapokon az avar- és kerti hulladék égetése tilos.
  • A megjelölt időszakban sem végezhető égetés az Agrárminisztérium által rendeletben meghatározott tűzgyújtási tilalom idején, valamint, ha a katasztrófavédelmi, valamint az erdészeti hatóságok tűzvédelmi okok miatt azt tiltják.
  • Az avart és kerti hulladékokat elsősorban komposztálással kell kezelni.
  • Az égetés során a helyben (telken belül, illetve azt határoló közterületen) keletkezett avar és kerti hulladék semmisíthető meg. Az égés folyamatának gyorsítására légszennyező vagy bűzös segédanyag nem alkalmazható.

Isztimér címeres tojása

on . Beküldve: Esemény

20230222_Isztimer_cimeres_tojasa_01.jpg

Alsószentiván Községért Egyesület elnöke levélben kereste meg településünket év elején, miszerint egy régebbi ötlettől vezérelve, településükön szeretnék elkészíteni Fejér vármegye tojásfáját.

Isztimér quilling szakkörének két tagja, Staudinger Istvánné Aranka néni és Reichardt Jánosné Gizi elkészítette azt az időjárásálló technikával bevont,  címerünket is tartalmazó tojást, amelyet a jövő héten eljuttatunk Alsószentivánra.

Köszönet érte!

Kéményseprés a gazdálkodó szervezetek számára

on . Beküldve: Hirdetmény

 kemenysepro.jpg

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a kéményseprés tevékenységet ellátó szervek különböznek a családi házak és a gazdálkodó szervezetek számára fenntartott ingatlanok esetében.

Isztiméren a magántulajdonban lévő családi házak kéményseprését az Országos Katasztrófavédelem látja el, amit egy korábbi cikkünkben (Tájékoztatás kéményseprésről) tettünk közzé. Amennyiben gazdálkodó szervezet által bejelentett ingatlanról (telephely, székhely, vállalkozás, stb.) van szó, a Magyar Kürtő Szolgáltató Kft. végzi el a kéményseprési szolgáltatást.

A katasztrófavédelem honlapján tájékozódhatnak, hogy melyik településen, kik szolgáltatják a kéményseprést.

A Magyar Kürtő Szolgáltató honlapja:

www.magyarkurto.atw.hu

 

Tájékoztatás kéményseprésről

on . Beküldve: Hirdetmény

 katasztrofavedelem-logo.png

2023. január 20-tól a katasztrófavédelem ellátási területe kibővül Fejér vármegyével, ezért Isztiméren is a katasztrófavédelem kéményseprői végzik az ingyenes lakossági kéményseprőipari tevékenységet.

A társasházakba a kéményseprők a jövőben is automatikusan, az év elején közzétett sormunkaterv szerint érkeznek, amelyről hirdetmény útján értesítik az érintetteket. A családi házban élő magánszemélyek pedig ezután is ingyenesen rendelhetik meg a kéményseprőipari szolgáltatást. A családi házakban élők online is egyeztethetnek időpontot az ingyenes kéményseprői sormunka elvégzésére.

Hatáskör

  • 1 lakásos lakóingatlanok (nem kötelező a rendszeres kéményseprés, azonban gázfűtésnél 2 évente, szilárd tüzelésnél 1 évente megrendelés alapján térítésmentesen elvégzik, előre egyeztetett időpontban)
  • társasházak (sormunka alapján végzik, kötelezően el kell végeztetni!)