Avar és kerti hulladék égetése

 

Tisztelt Lakosság!

Isztiméren az avar- és kerti hulladék égetését március-április valamint október-november hónapokban, keddi napokon 08:00-19:00 óra, és szombaton 08:00-12:00 óra között lehet végezni, szélcsendes időben, a levegő tisztaságának, valamint a lakosság egészségének védelme érdekében.

  • Ezen időpontoktól eltérően, illetve ünnepnapokon az avar- és kerti hulladék égetése tilos.
  • A megjelölt időszakban sem végezhető égetés az Agrárminisztérium által rendeletben meghatározott tűzgyújtási tilalom idején, valamint, ha a katasztrófavédelmi, valamint az erdészeti hatóságok tűzvédelmi okok miatt azt tiltják.
  • Az avart és kerti hulladékokat elsősorban komposztálással kell kezelni.
  • Az égetés során a helyben (telken belül, illetve azt határoló közterületen) keletkezett avar és kerti hulladék semmisíthető meg. Az égés folyamatának gyorsítására légszennyező vagy bűzös segédanyag nem alkalmazható.
  •  Az avar- és kerti hulladék égetése között más egyéb hulladék égetése tilos. Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat semmilyen idegen anyagot (kommunális, ipari eredetű vagy veszélyes hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket, permetszert.
  • Erősen párás, ködös időben, valamint szélmozgás (> 15 km/óra) esetén tilos az égetés. Az égetést csak szélcsendes időben, kellően száraz avar és kerti hulladék esetén szabad végezni, egyszerre csak kis adagokban, folyamatosan történő adagolással.
  • Amennyiben az égetéssel járó hatásokat (pl. füst, bűz, pernye, korom, hőtermelés) felerősítő időjárási körülmény alakul ki, az égetést végző köteles a tüzet azonnal eloltani és a levegőszennyezést megszüntetni.
  • Az égetést telken belül kell végrehajtani.
  • A kerti hulladék égetése kizárólag az ingatlan tulajdonosának tudtával és jóváhagyásával végezhető. Az égetést kizárólag cselekvőképes nagykorú személy végezheti, aki nem áll szeszesital, vagy egyéb, a cselekvőképességet befolyásoló anyag vagy szer hatása alatt.
  • Az égetés helyének és idejének megválasztásánál a szomszédokra és a környezetre figyelemmel kell lenni. Tüzet rakni csak biztonságos módon, lakó és gazdasági épülettől kellő távolságra, állandó felügyelet mellett lehet. Tilos égetni a szomszédos telken lévő épülettől 10 m, saját telken lévő épülettől 5 m távolságon belül. Égetni csak úgy szabad, hogy a keletkező hő és füst az égetés környezetében lévő zöld növényeket (pl. fát, bokrot, zöldfelületet) ne károsítsa.
  • Az égetés során az általános tűzvédelmi szabályokat be kell tartani, és az égetés befejeztével a parazsat el kell oltani. A kerti hulladék égetését úgy kell végezni, hogy az tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen.
  • A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról a tűz gyújtója köteles gondoskodni.
  • A helyszínen olyan eszközöket és felszereléseket (vízzel telt vödör, kerti slag, lapát, gereblye stb.) kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható.
  • A tűzgyújtás során figyelemmel kell lenni arra, hogy a keletkezett füst a közutakra kijutva a biztonságos gépjármű közlekedést ne befolyásolja.