Egy polgármester, egy ízig-vérig pedagógus és egy iskolaigazgató-helyettes

Csillog a szemük, és egyfolytában mosolyognak a beszélgetés alatt. Ez közös bennük. Feltűnő a köztük lévő külső hasonlóság is, de sok másban is egyeznek. Mindazonáltal mégis nagyon különbözőek.

A hasonlóság persze érthető, ugyanazon szülők gyermekei, de értékeit, gondolkodásmódját, viselkedési formáit is otthonról hozza az ember. Jelen esetben pedig a családnév is kötelez. A népművelőként végzett édesapa, Rostaházi Tamás sokáig kulturális nevelőtanárként dolgozott, alapító tagja volt az 1989-ben létrejött Szakmunkástanulókért Kulturális Egyesületnek, amelynek célja a szakmunkások kulturálódásának elősegítése. Az egyesület később díjat is alapított: a SZAKE, Rostaházi Tamás halála óta Rostaházi-gyűrűt – minden évben az a pedagógus kapja, aki a szakiskolai tanulókért a legtöbbet teszi. 2009-ben a család is átvehette az elismerést. Nem alaptalanul. A három lányból ugyan „csak” kettő lett tanár, ám a legidősebb is nagy felelősséget vállalt, évek óta a közösségért dolgozik.

 Édesapjuk annak idején az udvar köré épített, nagy házat álmodott, amelyik minden családot befogad

Judit 2019 óta Isztimér polgármestere. Előtte évekig önkéntesként szervezte az isztiméri-guttamási eseményeket, rendezvényeket. Aztán képviselőként, majd alpolgármesterként tevékenykedett a faluban.

A másodszülött, Krisztina, matematika–technika szakos tanárként végzett és a diploma megszerzése óta, 22 éve tanít. Néhány éve a Ciszterci Szent István Gimnáziumban oktatja, neveli a diákokat – mindig nagy lelkesedéssel, szeretettel és odafigyeléssel.
Eszter, a legfiatalabb, matematika–informatika tanár, az elmúlt tanév óta a Széchenyi István Műszaki Technikum egyik igazgatóhelyettese. Közel 20 éve van a pályán.

„Ránk már gyerekkorunkban is azt mondták, tanárok leszünk. Állandóan tanárosdit játszottunk a magunk előállította kellékekkel. Azonban sosem készültem tudatosan erre a pályára, csak érettségi előtt vetődött fel, hogy tanár leszek!” – mesélte Krisztina, amire Eszter elárulta, ez nála is hasonlóan történt. Szerette a matekot és a rajzot, végül a rajz helyett az infóra esett a választás. Ma sem bánja, hogy tanárnak állt. Judit szintén szerette a matematikát, sőt a három lány közül ő jeleskedett benne leginkább még általános iskolában. Aztán a lelkesedés elmúlt. Érettségi előtt egyet tudott biztosan: tanár nem lesz! A lányok, habár panelben nőttek fel, gyerekkoruk óta jártak a család fehérvárcsurgói telkére. „Apa sosem erőltette a klasszikus konyhakertet. Helyette hatalmas parkot építettünk zöld gyeppel, dísznövényekkel, fákkal. A tujákat magról neveltük az éjjeliszekrényre állított műanyag poharakban”, árulta el Judit, aki végül agrármérnök lett. Igaz, utóbb a programszervezésben talált önmagára.

Krisztina, Judit és Eszter: mind a hárman tudják, hogy egymást támogatni kell, és teszik is ezt a legkülönfélébb módokon
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Amúgy a programszervezés szintén hasonlóság a Rostaházi nővérekben.

„Ez is apától jön”, tette hozzá Eszter. És ebben valóban „nagyok” mindannyian. Kriszta egykori tanítványai még ma is legendákat zengenek a régi osztálykirándulásokról. Volt, hogy három napra „hazavitte” az osztályt Guttamásiba, ahol külön lakrészt rendezett be számukra a saját maga készítette figurákkal, díszekkel, és rengeteg felejthetetlen vetélkedőt, játékot, programot szervezett nekik.

A programszervezés mellett az önkéntesség is komolyan jelen van az életükben. Judit annak idején többek között az isztiméri újságot szerkesztette ilyen formában, Eszter rendszeres véradó, Krisztina pedig évek óta minden isztiméri és guttamási eseményen önkéntesként fotózik. Munkáját idén Isztimérért díszoklevéllel is elismerték. Az önkéntesség amúgy a család minden tagjára jellemző. Ha kell, a három férj bújik karácsonykor a háromkirályok bőrébe. „Sajnos kihalóban van az önkéntesség. Egyre kevesebben vannak, akik önként, puszta szívességből tesznek valamit”, mondta Krisztina, amihez Judit hozzáfűzte, szerencsére Isztiméren az utóbbi időben akadnak jó példák.

Rostaházi Tamás, aki 2001-ben saját elhatározásból állított emlékkövet Guttamási fennállásának 800. évfordulójára – hogy egyvalamit kiemeljünk –, önkénteskedésből is jó példát adott lányainak. De tanári hitvallása is megszívlelendő. „Nagyon sokat tett a diákokért az iskolában és azon kívül. Hitt abban, hogy rajtuk keresztül megmenthető a világ. Ám sokszor a diákokat is meg kellett menteni. Hihetetlen sorsú és hátterű gyerekekkel találkozott és találkozunk olykor mi is pedagógusként”, mondta Eszter, aki megjegyezte, édesanyjuk is önkénteskedett, a véradást például tőle „örökölte”.

Van persze mindenkinek „saját” hobbija is.

Kriszta szinte mindenféle kézműves tevékenységben otthon van, most a horgolás a nagy kedvenc, szeptembertől pedig varrótanfolyamra iratkozott be, mert – ahogy fogalmazott – mégsem járja, hogy egy technikatanár éppen varrni ne tudjon. Eszternek gyógy- és fűszernövény-termesztő végzettsége is van, ha bármilyen gond adódik, házi patikájából ajánlja a megfelelő gyógynövényt. Judit viszont „hátrányos” helyzetben van, ő a nap 24 órájában a faluért dolgozik. Neki most ez a munkája és a hobbija egyben. „A menny és a pokol. Az ember hol az egyikben érzi magát, hol a másikba jut. A kettő között pedig rengeteg állapot létezik. Ám mindent egybevéve mégis szép feladat Isztimérért és az itteni emberekért dolgozni”, fogalmazott.

Azt mondani sem kell, hogy a Rostaházi nővérek között nagy az összetartás.

Édesapjuk annak idején az udvar köré épített, nagy házat álmodott, amelyik minden családot befogad. Egy ház, de külön lakásokkal, önálló élettérrel. Juditék és Krisztináék ma is ebben a házban laknak. Eszterék máshol élnek, de ő hetente többször is megfordul Guttamásiban. Mindannyian tudják, hogy egymást támogatni kell, és teszik is ezt a legkülönfélébb módokon. Eszternek tanárként például Krisztina volt az első mentora, akivel egy iskolában tanítottak, sőt egy irodában is ültek. „Ha bárkinek bármi baja van, azonnal hívjuk egymást, és egyikünk mindig ráér, hogy segítsen”, fűzte hozzá Krisztina.

Ülünk a nagy ház teraszán, az udvaron különféle növények és fák zöldellnek, virágok nyílnak, közöttük kis ösvény vezet, kölyökkutya szaladgál. A szülők egykori lakrészének falán az édesapa kerámiaportréja függ. „Senki nem úgy tervezte, hogy apa már nem, csak ez a dombormű lesz itt”, mondta Judit. És talán most először marad el a mosoly. De így hozta az élet. Ami sosem áll meg.

Forrás: feol.hu