Vendégek Krauchenwiesből 2020.

Már hagyományosnak mondható vendéglátás volt a hétvégén Isztiméren. Bár a szokás az Anna naphoz kötődik, de a COVID helyzet miatt két héttel elhalasztva tett látogatást a kis bakonyi településen Jochen Spieß polgármester vezetésével érkező krauchenwiesi delegácíó.

A hivatalba érkező vendégek megtekintették a falumúzeumot, katolikus és református temetőt, a testvértelepülésről érkezett segítséggel létesült ravatalozót és a haranglábat. A katolikus templomot Szumzer László világi elnök kalauzolásával nézték meg. A hivatalos program végeztével egy ebédet fogyasztottak el a helyi tűzoltószertárban, amelyet a képviselő-testület, a Német Nemzetiségi Önkormányzat, Isztimér Községért Közalapítvány és az Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület készített el.

Hadtörténeti-hagyományőrző tábor 2020

Ötödik nap.... ötödik hadtörténeti esemény - a II. világháború.

A napot Isztiméren kezdtük, ahol Jóba Endre egyesületi tagunk magángyűjteményéből rendezett kiállításán Trianontól a II. világháború időszakáig ismerhettük meg a magyar királyi Honvédség ruházatát, fegyvereit és felszerelését. Az eseményt megtisztelte Isztimér polgármester asszonya Gömbösné Rostaházi Judit, aki egy Isztiméri képeslapot ajándékozott minden táborozóknak. A képeslap mellé helyben sütött házi túrósbatyut és kakaós csigát kaptunk tízóraira.

Temetők tisztítása 2020.07.04

2020.07.04-n társadalmi munkát szervezett az önkormányzat a civil szervezetekkel.

Köszönet minden résztvevőnek, akik által szebbé váltak a temetők környezete Isztiméren és Guttamásiban is.

Köszönet a Janburgerért és a boszorkányosan finom ebédért!

Képek a cikkben.

Trianon 100. évforduló

"Múltunkra emlékezve éljünk a jelenben, és higgyünk a jövőnkben."

Isztiméren emléktábla avatással emlékeztünk meg a Trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról.

Isztimér mindkét és Guttamási templomában is megszólaltak a harangok 16:32-kor, ahogy az országban számtalan helyen.

Dr. Huszár Pál a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka megemlékező szavai után Gömbösné Rostaházi Judit polgármester és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei elnöke Lévai Miklós nyugalmazott alezredes mondott beszédet. Jóba Nimród és Horváth Katica, József Attila Nem! Nem! Soha! versét szavalta el. Az emlékművet Jóba Endre, a dombormű elkészítésének ötletadója és Gömbösné Rostaházi Judit leplezte le. Oraveczki Attila káplán atya és Gállné Medveczky Borbála lelkészasszony vezetésével az áldást követően közös imát mondtak a jelenlévők. A koszorúk elhelyezése után a magyar és a székely himnusz eléneklését követően állófogadás várta a megjelenteket.

Újabb köztéri kereszt újult meg

Az elmúlt években sorra újulnak meg a településen és környékén a még megmenthető állapotú keresztek. A faluhoz érve, mindjárt az elsőt (ami a TSZ bejárója előtt van) Pittner Károly választotta önkéntes felajánlása részeként. 2020-ban immár egy sorozat befejezésének szemtanúi vagyunk, mivel a templomig mind a 3 kereszt van túl van a megújításon.

Köszönjük a munkáját, aminek révén most egy újabb kereszt szépült meg. Ezeket a szép régi katolikus emlékeinket - Isten dicsőségére, hitük melletti kiállás jeleként- őseink hozták létre. Kinn vannak a közterületeken minden erre járónak azt üzenve, hogy az itt élőknek fontosak a hagyományok, a keresztény emlékeik ápolása. Túl a jelképes üzeneten, az egykor igényesen kialakított keresztek nagyon szép köztéri alkotások is, amelyek megújítása az egész falu hírnevét emelik.

Szumzer László világi elnök

Szent Mihály nap 2019.09.29

Szt Mihály nap 20190929

Szent Mihály napi hálaadás volt Isztiméren.

A Jézus Szíve Szőlőhegyi kis kápolnában Mórocz Tamás plébános atya a vasárnapi Mihály napon, hálaimát mondott a jó termésért, és a gazdálkodó helyi lakosságért. A szépen feldíszített kis kápolna e jeles délutánra  megtelt és kicsinek bizonyult.

Előtte a település bejáratánál Dr. Schandl Károly Isztimér szülöttje által idén felújított keresztre adott áldást a plébános atya. Dr. Schandl Károly visszaemlékezett gyermekkorára, milyen nagy jelentősége volt egy-egy útszéli keresztnek, majd elmondta miért is fontos számára a múlt megőrzése a jövő számára.

Kapcsolódó cikkek