Advent 1. vasárnapja 2021.
A vasárnap reggeli szentmisét követően megtekinthettük kivetítőn, a Kazinczy Tagiskola első osztályának adventi, gyertyagyújtás műsorát. Köszönet érte!
Délután 16 órától Adventi vásárba vártuk a Templom elé az érdeklődőket, akiket forralt borral, meleg teával és pogácsával kínáltunk.
Papp Barbara a kerámiáit, Gaál András a mézeit, Szentkuti Gábor a saját készítésű késeit, a Csurgódombi Sajtkonyha – Pózer István – kézműves sajtjait kínálta, Staudingerné Aranka néni a kézműves alkotásait mutatta meg a rendezvény résztvevőinek.
Az új adventi koszorú és a Betlehem új arcai a Nemzeti Művelődési Intézet felületén benyújtott "A kistelepülési önkormányzati rendezvények megvalósítása” pályázatunk pozitív elbírálásának köszönhetően valósulhatott meg, Szala Veronika keze nyomán.
A fények felkapcsolása után az Edelweiss kórus énekelt adventi dalokat.
Köszönet a nagyszámú érdeklődőknek, a helyi kézműveseknek és a kórusnak!