2007-2008-as szezon 2. forduló

Kiütéses vereség

Bodajkon Bodajk – Isztimér SK 5 – 0 (2-0)

Jv.: Szabó I.

Gól: -

Kiállítva: Háden Z.

Isztimér: Nagy T. – Polczer K.; Szele Gy.; Szabó J.; Lőrincz-Cseke R. (Háden Z.) – Tóth B. (Piller F.) ; Piller G.; Csege Zs.; Polczer T. – Geda Z.; Rózsa I. (Laczkó D.)

Edző: Németh János

Az előzetes várakozásokkal ellentétben az isztiméri csapat egyáltalán nem támadó szellemben lépett pályára. A mérkőzés kezdetétől a teljes dekoncentráltság látszott a csapaton, valamint az, hogy semmi elképzelés nincs a támadójátékban. A játékosok fegyelmezetlenek voltak, és a védekezés is csak esetleges volt, még 10 emberrel is. Két védelmi megingásból már két gólos hátrányban vonultak az isztimériek az öltözőbe. A második félidő elején még volt egy-két ígéretes helyzete a csapatnak, de ezek sajnos – mondhatni, szokás szerint – kimaradtak. A hazai csapat pedig kihasználta helyzeteinek nagy részét, így tovább növelte a már megszerzett elünyt. A csapat fegyelmezetlensége, és dekoncentráltsága megmutatkozott egy felesleges kiállításban is, amely végleg megpecsételte csapatunk sorsát. Sajnos csapatunk semmit nem mutatott az egy héttel ezelőtti önmagából, így sajnos azt kell, hogy mondjuk, hogy megérdemelt vereséget szenvedett Bodajkon.