2007-2008-as szezon 14. forduló

Zámoly- Isztimér 2 - 5 (0 - 4)

Gólszerzők: Rózsa; Polczer T. (11-esből); Bregócs B.; Vilics; Rohrbach Jv.: Hajcsár

Kellemes időben , nagy izgalommal készültünk a 2007/2008. bajnoki év tavaszi idény-nyitójára. A nagy izgalom a zámolyiakkal vívott korábbi mérkőzéseinkből, és abból fakadt, hogy két meghatározó játékosunk (Piller Gábor , sárga lapok, Szabó Miklós, sérülés miatt) hiányzott, de mint az eredmény mutatja, kár volt az izgalomért. A csapat Nagy T - Polczer K., Szele, Tóth , Polczer T. - Lőrincz Cseke, Vilics, Bregócs B., Rohrbach - Rózsa, Laczkó összeállításban kezdett és már az első percektől kezdve uralta a mérkőzést. Igaz ehhez hozzájárult az is, hogy a hazaiak hibát hibára halmoztak. Csak idő kérdése volt, mikor szerezzük meg a vezetést. Ez a 8. percben történt, amikor a hazaiak hátvédje olyan ügyetlenül ért a labdába, hogy az a tehetetlen kapus mellett a kapuban kötött ki. 1-0 (a jegyzőköynveb Rózsát tüntették fel gólszerzőnek) A góltól egy kicsit megnyugodtunk és több jó támadást is vezettünk. Különösen a baloldal (Polczer T., Rohrbach) volt elemében. Ezekbe a támadásokba ügyesen kapcsolódott be Bregócs B., és Laczkó Dani is. A 18. percben ismét góllá érett fölényünk, igaz tizenegyesből. Az előretörő Rohrbach-ot húzták el a 16-oson belül. A megítélt 11-est Polczer T. vágta a kapuba. 2-0. A 22. percben tovább növeltük az előnyünket, amikor Bregócs Balázs fejelt ügyesen a kapuba. 3- 0 S még nem volt vége az első félidőnek sem. A 24.percben jobb oldali támadás végén Vilics A. talált a kapuba. 4 -0 Ettől kezdve csak játszadoztunk, a hazaiaknak semmi sem sikerült. Egy helyzetecskéjük akadt. De már ekkor látszott, hogy mi megálltunk. A II. félidőre az intelmek ellenére igen álmosan kezdtünk. A hazaiak sokkal agilisabbak voltak, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. Az addig kifogástalanul működő játékvezető sajnálta meg a hazaiakat, aki lesgólból megszerezték a szépítést. 4 -1 Érdekes módon a játékvezető ettől kezdve korántsem bíráskodott kifogástalanul. Egyre többet tévedett a kárunkra, és ami feltűnő volt a hazaiak bármit megtehettek , a sima szabadrúgáson kívül sem sárga sem piros lapot nem ítélt ellenük. Pedig Rózsát többször valósággal beletaposták a gyepbe, büntetlenül. Ráadásul egy szabályos gólját is elvette. Egy jobboldali támadást követően a labda átkerült a baloldalra, s Rohrbach minden mérgét beleadva, kapásból lőtt a kapuba. 5 -1 A végére maradt még egy hazai tizenegyes, ami tovább rontotta az első félidei teljesítményt. 5-2 Összességében elmondható, hogy az első félidő jó játékkal, a második, idényelei teljesítménnyel telt el. A cserék ( Piller F., Bregócs J. és Lencsés ) megtették, amit lehetett, a visszaesés nem az ő teljesítményük miatt volt.

Jók: Polczer K, Polczer T, Bregócs B, Rohrbach, Laczkó

Tudósító: Id. Szabó Miklós