2008-2009-es szezon Edzőmérkőzések

2008. július 27.: Isztimér SK – Videoton BKE (megye III, észak) 0-2

Jv.: Nyerges T.

Isztimér: Nagy – Piller F.; Szele; Tóth; Polczer T. – Lőrincz-Cseke; Flórián; Bregócs J.; Rohrbach – Háden; Laczkó Cserék: Rózsa; Piller G.; Lencsés

Az első 30 percben folyamatosan irányította a játékot a hazai csapat, de sok helyzet kimaradt, majd az utolsó percben egy védelmi- és kapushibából a vendégek szereztek vezetést. Ennél az esetnél Nagy megsérült, Lőrincz-Cseke váltotta Őt a kapuban. A második harmad ott folytatódott ahol az első véget ért: folyamatos isztiméri támadások, helyzetek, de a gól csak nem akart megszületni. Ebben az időszakban is több bravúrt mutatott be a vendégek kapusa, valamint a kapufát is sikerült eltalálnunk. Majd a harmad végén újabb vendég gól született a védelme figyelmetlenségéből. Az utolsó harmadban is mi irányítottuk a játékot, szögleteket rúgtunk, újabb ziccerek maradtak ki, de az eredményen sajnos nem sikerült változtatni. Rengeteg szögletet és szabadrúgást rúghattunk, amik igen veszélyesek, de eredménytelenek voltak. Összességében a játékkal elégedettek lehetünk, de az eredménnyel és a helyzetkihasználással abszolút nem. De nem is most, hanem majd a bajnokságban kell eredményesen szerepelnünk.

Hajrá Isztimér!!!

Képek a mérkőzésről

 

 

2008. július 20.: Isztimér SK - Magyaralmás (megye II. o.) 1 - 1

Jv.: Vinkelman I.

Gól: Rózsa István:

Isztimér: Nagy - Polczer K; Szele; Tóth.; Polczer T. - Piller F.; Flórián; Bregócs B.; Rohrbach - Laczkó; Rózsa cserék: Lőrincz-Cseke; Bregócs J.; Háden

Az első előkészületi mérkőzésre erős ellenfelet választottunk, mely komoly erőpróbát jelentett együttesünknek. Erre a mérkőzésre szép számú nézősereg volt kíváncsi. Együttesünk nem okozott csalódást, masszív csapat benyomását keltette, mezőnyben jól futballozott, helyzeteket alakított ki, majd az utolsó 30 percben, a 3-4-3-as felállásra váltva, sokkal jobban és veszélyesebben játszott, mint ellenfele. Ami látható volt, hogy az edzéseken gyakorolt variációk már jelentkeztek a mérkőzésen, valamint az új edző által kért agresszív letámadás is meghozhatja a az eredményét. A csapat kiegészülve a most hiányzókkal, a látottak alapján sokra hivatott, reméljük nem okoz majd csalódást az együttes a lelkes szurkolóknak. A hátralévő két edzőmeccsen és az MK mérkőzésen még lehet csiszolni a játékot.

Képek a mérkőzésről