2008-2009-es szezon Az ősz értékelése

Isztimér SK 2008-2009 ősz

Megpróbálom röviden értékelni a CSAPAT 2008 őszi teljesítményét, vezetői szemszögből.

A szezon elején, amikor úgy tudtam, hogy 13 mérkőzést játszunk, úgy gondoltam, hogy ha szerzünk 24 pontot, akkor nagyon elégedett leszek. Nos 12 mérkőzés alatt 22 pontot gyűjtött a CSAPAT. Úgy gondolom ennek fényében az eredményeket tekintve elégedett lehetek/lehetünk.

Kezdjük a pozitívumokkal: Fél év után mindenképp azt mondom, hogy jó döntés volt a nyári edzőváltás, mivel Miki komolyan tud hatni a játékosokra, Ők azt csinálják amit kér tőlük, igazi meccselő edző, képes mérkőzés közben is komoly szerkezeti változást végrehajtani. Ami külön öröm számomra, hogy háromcsatáros játékot játszik csapatunk. Pozitívumként értékelem, hogy mindenki megteszi a magáét a legjobb eredmény eléréséért, valamint mindenki egyenrangú tagja a CSAPATnak. Sajnos az őszi játékunkra, eredményekre kihatottak a folyamatos kisebb-nagyobb sérülések is.

Negatívumként igazából csak azt tudnám elmondani, hogy nem vagyunk elég határozottak és kemények egyes szituációkban, de ennek javítására előttünk áll egy téli alapozás, mely megfelelő hozzáállással igen szép tavaszi eredményekkel kecsegtethet.

Az egyesület anyagi helyzete stabilnak mondható. A 2008-as évben köszönhetően Isztimér Önkormányzatának, a Kisebbségi Önkormányzatnak, a két szponzornak, - akiknek ezúton is köszönetet mondok az egyesület nevében – pályázati támogatásoknak és az SZJA 1% felajánlásoknak sikerült minden tervezett kiadásunkat finanszírozni, bár még vannak olyan dolgok amiket szeretnék elérni, de ez maradjon egyenlőre titok, a következő évben megpróbáljuk ezeket is megvalósítani. Amit az új vezetés kb. 1 éve ígért azt sikerült – úgy érzem – maximálisan végrehajtani. A költségtérítések kifizetésre kerülnek mindenkinek, minden játékosunkkal sportszerződést kötöttünk, 2010 június 30-ig, az egyesület új banknál vezeti számláját, valamint megfelelő sportfelszereléssel rendelkezünk. A 2009-es évre is előreláthatóan megfelelő anyagi forrással rendelkezünk majd a stabil és biztos működéshez.

Itt mondanék köszönetet a magam és az egyesület nevében a lelkes szurkolóinknak akiket két részre oszthatunk: az egyik a hosszú évek óta nekünk és értünk szurkolóknak, akik idén is minden mérkőzésen jelen voltak és buzdították csapatunkat. A másik pedig a Szurkoló Lányok, akik még egy szurkolói weboldalt (mely azt hiszem egyedülálló a megyében) is készítettek a CSAPATról, valamint minden mérkőzésen szorítottak a fiúkért. Reméljük mindkét tábor támogatására számíthatunk a tavaszi szezonban hazai pályán is idegenben egyaránt.

És ami még egy nagyon fontos dolog: hosszú évek óta nem látott összefogásnak köszönhetően megszépült a pálya környéke, valamint a pálya karbantartását is gondos kezek végezték az ősz folyamán, a tavaszi szezonnyitóra megújulnak még a kispadok, és akkor újra hazai pályán fogadjuk az ellenfeleket. Ezért minden elismerés és köszönet jár az önzetlenül segítőknek.

És itt jegyezném meg, hogy nagyon hálásak vagyunk Kincsesbánya Önkormányzatának, valamint Bajkai János Polgármester Úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta pályát, mintegy másfél évig.

Az együttes szakmai értékelése nem az én feladatom és nem is kívánom megtenni, hanem a vezetőedző asztala, aki minden egyes játékost értékelni fog, és bízom benne, hogy ez minden játékost még jobb teljesítményre sarkall majd.

És a végére még egy személyes mondat: Örülök hogy egy ilyen CSAPATnak (játékosok, edző, segítők, szurkolók egyaránt hozzánk tartoznak) lehetek a vezetője. Nem bántam meg a döntésemet amelyet 2007. augusztusában hoztam.

Hajrá Isztimér!!!
Obuch Zoltán Isztimér
SK Elnöke

Az őszről számokban:

Isztimér SK 2008-2009 ősz:

 Név: mérkőzés: gól: sárga lap: piros lap: átlag:
Bregócs Balázs 10 1 3 1 6,05
Bregócs József 9 1     5,14
Flórián Tamás 11 2 1   5,27
Háden Zoltán 10       5
Kovács Ferenc 1        
Laczkó Dániel 10 2     5
Lencsés István 1        
Lőrincz-Cseke Richárd 11 1 1   6,14
Lukács János 1        
Nagy Tamás: 12       6
Piller Ferenc 11 1      
Piller Gábor 10 5 3   6,35
Polczer Károly 12   1   5,91
Polczer Tamás 12 2 2   5,83
Rohrbach Péter 5 2   1  
Rózsa István 12 4 4   5,25
Szabó Miklós 1        
Szalai Zsolt 9 1     5,67
Szele Győző 11   2   5,82
Tóth Balázs 1        
Vilics Attila 9 1     5,56
           
Összesen:   23 17 2  

6.: Isztimér SK. 12 m. 6 gy. 4 d. 2 v. 23-14 gk. 22 pont