Az Alapítvány bemutatása

Közalapítvány Isztiméren!

Tisztelt Érdeklődők, tisztelt Isztimériek!

Tájékoztatom Önöket, hogy az idei évben létrehozott ISZTIMÉR KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY (mely kiemelten közhasznú minősítéssel bír) kuratóriuma 2004. december 10-én tartotta alakuló ülését – Szabó Gábor elnökletével. A közalapítvány fő céljait az alapító önkormányzat az alábbiakban határozta meg:

1. A község közművelődési, művészeti és sport tevékenységének támogatása,

2. Részvétel az egészséges életmód közösségi feltételeinek biztosításában,

3. A község településfejlesztési és –rendezési, infrastrukturális fejlesztéseinek elősegítése. A kuratórium célul tűzte ki, hogy az alapító okiratban felsoroltakon belül mielőbb meghatározza következő évi feladatait. Ötletként felmerült az isztiméri újság újraindítása, illetve parkosítási, fásítási elképzelések. A kuratórium várja a lakosság észrevételeit, javaslatait, ötleteit az alapítvány működésével, céljainak meghatározásával kapcsolatban.

Isztimér, 2004. december 13.

Számlaszámunk, melyre várjuk felajánlásaikat, melyből többek között üzemeltetni kívánjuk Isztimér község weboldalát, valamint helyi kulturális- és sportrendezvények támogatására használhatnánk fel az Önök jóvoltából: 11736006-20364616

Tisztelettel:
Csendesné Kovács Edit körjegyző

2005. évi közhasznúsági jelentés