Isztiméri búcsú 2023.

20230730_Isztimeri_bucsu_00.jpg

2023. július 28. péntek

A péntek délután megnyílt kiállítással kezdődött a búcsúi program. A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által meghirdetett "Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért 2022." programja keretén belül meghirdetett szakkörök közül a quilling és papírfonással készített alkotásokat mutatták be.

A kiállítást Hahn-Kakas István, az NMI módszertani referense nyitotta meg, utána Vargáné Szala Vera programszervező által írt versben, rímbe faragva méltatta a település nyugdíjas klubjának tagjait. A költemény kiemelte ügyességüket, a jó hangulatú foglalkozásokat és az összetartó közösséget.

 

2023. július 29. szombat

A  hagyományoknak megfelelően szombat délután volt az Anna-napi búcsúi ünnepség. A rendezvény Törő Gábor országgyűlési képviselő ünnepi köszöntőjével indult, amelyet Gömbösné Rostaházi Judit polgármester asszony beszéde követett. A jelenlévők személyesen is meghallgathatták településünk új háziorvosának, Dr. Klimó Péternek bemutatkozását, amelyben felvázolta, hogyan képzeli a háziorvosi terveit Isztiméren.

Isztimér Község Önkormányzata és képviselő-testülete Isztimérért díszoklevelet adományozott:

  • Kovács Józsefné Heitmár Renátának a településünk háziorvosi asszisztensének, az egészségügyben végzett kiemelkedő munkájáért,
  • Reichardt Jánosnénak és Krausz Vendelnének, akik a Nyugdíjas klub tagjai, önzetlen tevékenységükért kaptak elismerést,
  • Guttamási Lovasudvar, Gömbös Péter és a Pelaprojekt Kft. számára, a településünkön végzett kiemelkedő segítőkész munkásságukért.

Az Isztiméri Német Nemzetiségi Önkormányzat által alapított Isztiméri Németségért Díjat (Preis für das Ißzimmerer Ungarndeutschtum) vehettek át azok, akik elősegítették az isztiméri németség tárgyi és szellemi kultúrájának, történelmi hagyományainak megőrzését:

  • Kovács Istvánné pedagógus, aki éveken át kitartóan folytatott gyűjtőmunkájával gyarapította Isztimér értékeit.
  • Wolkensdorfer János matematika-fizika szakos nyugdíjas tanár, aki időt és energiát nem spórolva magyarra fordított egy majd 100 éves sváb nyelvű kéziratot,
  • Gerstmár Szilvia az INNÖ korábbi elnöke, aki készségesen segíti az INNÖ munkáját és közösségét.
  • Nemes János a német testvértelepülésért tett önzetlen, több évtizede tartó tevékenységéért,
  • Schandl Károly a helyi épített értékek megőrzésére tett támogatáséért kapott oklevelet.

Nemes János tűzoltóparancsnok ugyanezen az ünnepségen Vida Pál díjat és oklevelet vehetett át áldozatos munkájáért Molnár József alezredes Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség elnökétől.

A kitüntetések átadását körülvevő gazdag műsorban szerepelt a helyi Edelweiss kórus, Balázs Mátyás, a MusiKell Amatőr Együttes és a szintén helyi Csehó Bogi.

 

2023. július 30. vasárnap

Vasárnap, a búcsúi szentmisét követően a hagyományoknak megfelelően a világháborús emlékműnél a hősi halottakra, a kitelepítési emlékműnél a kitelepítettekre emlékeztek az önkormányzatok és a civil szervezetek képviselői.

Délután a Szent Anna Katolikus Templomban a Szent Anna tiszteletére elmondott litánia után Berki Lilla népdalénekes és Varró János csodás, lélekemelő koncertjére került sor. A nagyon jó akusztikával rendelkező templomban a gyönyörű énekszót kiválóan, különleges hangzással kísérték a Varró János által megszólaltatott népi hangszerek.

 

 

További képek