Stohl Anna - a "szent asszony"

Vissza

Az isztiméri „szent asszony” nyomában

Weisz Ferencné (Stohl Anna)

1851.04.08 - 1919.02.14

Anyja: Haász Terézia

Apja: Stohl Mátyás

A néprajzi kutatás igen fontos feladata a paraszti közösségekben élt és elő, abból valamilyen adottságuknál, tehetségüknél fogva kiemelkedő, környezetük ízlésére, folklórrepertoárjára, hitvilágára is hatással bíró népi egyéniségek, specialisták tevékenységének feltárása és vizsgálata. Különösen érdekes az olyan nagy hatású személyiségek felkutatása, akiket a környezetük szinte természetfeletti erővel ruházott fel, s még életében valóságos szentként tartott számon.

Székesfehérvártól 25 km-re, északnyugatra fekvő, német nemzetiségű Isztiméren is működött egy ilyen szent asszony, akinek életéről és tevékenységéről igyekeztem adatokat gyűjteni szóbeli visszaemlékezések, valamint sajtó- és levéltárbeli dokumentumok alapján. Kutatómunkám kiindulópontja Barna Gábornak Mészáros Mihályról, a csépai szent emberről és halottlátóról szóló részletes tanulmánya volt, amelyben leírja, hogy Mészáros Mihály a halála előtt, akárcsak a többi halottlátó, valakinek átadta tudományát. Ezzel kapcsolatosan a következő olvasható Barna Gábor tanulmányában: „Azt is megmondta, hogyha ő meghal, akkor egy lány lesz aki majd őutána beszél. Iszcimér (Isztimér) volt a falu neve, ez Várpalota mellett van” A fenti említés kapcsán indultam el az isztiméri lány emlékének felkutatására, s az összegyűjtött adatokból megpróbálom körvonalazni egyéniségét, tevékenységét és megítélését. Stohl Anna, vagy ahogyan az isztimériek emlegetik, szent asszony, szent Anna, unsere Mutter Anna, heilige Náni mám’ az anyakönyvi bejegyzés szerint 1851. április 8-án született és 1919. február 4-én halt meg Isztimére, Apja Stohl Mátyás, anyja Ház Trézsi. A család a falu nyugati (felső) részén, a „kisháziak”, zsellérek által lakott területen él. (Jelenleg a Köztársaság u. 159. sz. ház.)

Anna, mielőtt földöntúli képességeit szerezte volna, az elbeszélések alapján, sokat betegeskedett, az orvos is többször járt nála. A hagyomány szerint 13 éves korában azt mondta a szüleinek, hogy olyan lesz, mintha meghalt volna, de ne temessék el. Ezt követően három nap s három éjjel feküdt élettelenül. Itt jegyezném meg, hogy valamennyi halottlátóról szóló munkában azt olvashatjuk, hogy a természetfeletti képességeket szerzett férfiak vagy nők egy hétig vagy három napig voltak a tetszhalál állapotában. Az isztiméri Stohl Anna is hasonlóképpen szerezte tudományát. Míg felravatalozva feküdt, a falubéli asszonyok az ágya mellett imádkoztak, s az imádság hatására harmadnapra „feltámadt”. A felébredésével kapcsolatosan Isztiméren úgy emlékeznek, hogy míg feküdt, fehér ruhába öltöztették és a testét papír szentképekkel borították, Miután harmadnapra életre kelt, egyenesen a temetőbe ment, ahol az Úrjézusról prédikált, s ezalatt a szentképek csodálatos módon nem estek le a ruhájáról. A tetszhalotti állapotból való visszatérés után szerezte Anna a halottlátó képességét. Az isztimériek szerint a falubéliek ritkán jártak hozzá, hogy halottaik felől érdeklődjenek. Inkább a környékről, elsősorban Balinkáról, Guttamásiből keresték fel idős asszonyok, de jöttek a távolabbi Tolna és Baranya megye falvaiból is. Isztiméren sokan boszorkánynak, „csábítónak” tartották, ám a többség még ma is szent Annának emlegeti, s nagy tisztelettel beszélnek róla. A halottjuk túlvilági hogyléte felől érdeklődőket az általa építtetett, a szőlőhegy tövében ma is álló kis kápolnában fogadta. A gyászolókat tájékoztatta elhunyt szeretteik kívánságairól, tolmácsolta nekik a halott kéréseit, amely többnyire imából és misemondatásból állt. Anna segítségét nem csak a megholtakkal kapcsolatosan vették igénybe, hanem betegség esetén is hozzá fordultak tanácsokért és gyógyírért is. Egyik adatközlőm rokona például súlyos vesebetegségben szenvedett és a hozzátartozói Anna véleményét kérték, hogy érdemes-e vállalni a költséges operációt. Anna tanácsára a műtét mellett döntöttek, s a beteg teljesen meggyógyult. Anna maga is foglalkozott gyógyítással, a visszaemlékezések szerint gyakran szedett különféle gyógyfüveket, s a maga által készített keverékekből szívesen adott a rászorulóknak.

Sok értékes adatot ismerhetünk meg Stohl Annáról, unokaöccse Franz Stohl leveléből, aki 1988-ban halt meg Kölnben. Halála előtt két évvel írott soraiban részletesen válaszolt nagynénjével kapcsolatos kérdéseimre. Franz Stohl 13 éves volt, amikor Anna meghalt, visszaemlékezési mindenképpen hitelesnek értékelhetők. Úgy emlékszik, hogy Anna köztiszteletben álló asszony volt, mindenki az isztiméri szent Anna néven ismerte, és mindenki tudott gyógyító- és természetfeletti képességeiről. Szerte a környékből, főleg Tolna megyéből jöttek hozzá az emberek beteg gyerekeikkel, s Anna a maga készítette orvosságokkal, kenőcsökkel gyógyította őket.

Anna tetszhalott állapotára is emlékszik, az általa hallott elbeszélések szerint is három napig volt tudattalan állapotban, az orvosok már lemondtak róla, de nem temették el, mert meghagyta, hogy fel fog támadni. Ezzel kapcsolatosan egy rendkívül érdekes adatot közöl, ugyanis leírja, hogy Annát újraéledéséig a bíró és a csendőrség őrizte. Arra is emlékszik Franz Stohl, hogy nagynénje rendszeresen részt vett a csatkai búcsún, ahol Jézusról prédikált és mindenki őt akarta hallani. A halottlátásért, tanácsokért és gyógyításért a visszaemlékezők szerint semmiféle fizetséget nem kért. A hozzá fordulók önként honorálták tevékenységét pénzzel, illetve naturáliákkal. Mindezt alátámasztják Franz Stohl sorai is. A székesfehérvári püspöki levéltárban több misealapítványról szóló dokumentum található, amelyek szerint Stohl Anna kisebb-nagyobb összegeket ajánlott fel a hozzá fordulók halottaiért és ezenkívül jelentős pénzt adományozott egyéb egyházi célokra is. A fentebb már említett, az isztiméri szőlőhegy tövében álló, Jézus Szíve tiszteletére emelt kis kápolnát, és a mellette lévő keresztet ő építtette a múlt század végén.

Érdemes ezzel kapcsolatban idézni az akkori isztiméri plébános, Janky Ede a fehérvári püspökhöz címzett sorait. A levélből nemcsak a kápolna építéséről, hanem Stohl Anna életéről, egyéniségéről is sokat megtudhatunk:

„Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Úr! Krisztusban Kegyes Jó Atyám!

Alázatos tisztelettel van szerencsém jelenteni Méltóságodnak, hogy Stohl Anna ezelőtt isztiméri, jelenleg budapesti lakosnő, ki a múl évben egy ki kápolnát építtetett a melyben Métóságod kegyes engedélye folytán sz. mise áldozat is mutattatott be a Mindenhatónak, azt tapasztalván, hogy csekély kiterjedése miatt az oda siető ájtatoskodókat befogadni nem képes, arra határozta magát, hogy azt megnagyobbíttatja. Midőn ezen szándékát velem közölte, én azt az ajánlatot tettem neki, hogyha már áldozatot akar hozni azon célból, hogy a kápolna téresebb legyen, úgy sokkal célszerűbb lenne a meglévőt nem megtoldani, hanem inkább egészen lebontani, és helyébe egészen újat és pedig nagyobb kiterjedésűt és igazán kápolna alakút állítani. Ő elfogadta ajánlatom és fölkért az építés vezetésére. Szívesen vállalkoztam a megbízásra, és igyekezetem az volt, hogy Isten nagyobb dicsőségére és Jézus szent Szívének tiszteletére egy csinos és ízléses kis hajlékot állíttathassak fel. A kápolna most már készen áll, szilárd anyagból alkotva és díszesen felékítve, még kis tornyocskával és benne haranggal is ellátva. Az isteni szolgálathoz szükséges mindennemű felszerelés meg van, éspedig megannyi jó minőségű és díszes tárgyak. A jámbor lélek, ki egy isztiméri zsellér embernek a leánya, úgyszólván mindenét föláldozta, hogy az isztiméri zselléreknek is, kik a község felső részén együttlaknak, legyen a közelben kis templomuk, kápolnájuk, hol ájtatosságukat együttesen végezhessék. Most boldognak érzi magát, hogy szándéka megtestesült. Midőn mindezeket Méltóságodnak becses tudomására hozni sietnék, alázattal esedezem, kegyeskedjék megengedni, hogy ezen új díszes kápolnában is a sz. mise áldozat az úrnak bemutathassék, és egyúttal ezen kápolna általam – ha akadály nem jön közbe – jövő vasárnap vagyis Mária sz. neve ünnepén miután ezt óhajtanák a jótevők, megáldathassék! Megjegyzem, hogy előbbi kápolnára tett ötven forint alapítvány erre tétetik át, és úgy nyilatkozott Stohl Anna, hogy míg ő él, nem fog elfeledkezni a kápolnáról, és ha netalán halála bekövetkeznék, akkor is gondoskodik, hogy tehetsége szerint annak fönntartására valami hagyatéka fordítassék. Midőn tehát kérésemet megújítanám, mély tisztelettel vagyok Isztiméren, 1894. szeptember 4-én Méltóságodnak kézcsókoló engedelmes fia Krisztusban."

Janky Ede
isztiméri plébános

Az idézett levél jó áttekintést nyújt a kápolna újjáépítésének körülményeiről. A kápolna történetével kapcsolatosan itt jegyezném meg, hogy csaknem száz évvel az újjáépítést követően 1989-ben, az akkorra már szinte romokban álló kis épületet ismét rendbe hozták Stolmár Jánosné, Nyugat.Németországban élő asszony anyagi támogatásával.

Visszatérve Janky Endre plébános levelére, Annáról szóró sorai arra engednek következtetni, hogy az egyház meglehetősen toleráns magatartást tanúsított földöntúli tevékenységével szemben, tekintettel nagylelkű, egyházi célokat szolgáló adományaira és jótékony cselekedeteire. A korabeli sajtó ezzel szemben gúnyosan és élesen támadta az isztiméri szent asszony tevékenységét. A Székesfehérvár című lap egyik rövid tudósításában ez áll:

„Egy isztiméri parasztlány bolondítja még mindig a népet vidéken. A leányról azt hiszik, hogy prófétanő. Legközelebb Duna-Bogdányba jött. Alig hogy a gőzhajóból kilépett, máris seregesen túdult a könnyen hívő falusi nép ezen fejérmegyei isztiméri prófétanő lakására. – A prófétanő csak 21 éves, szép leány neve Stoll Anna, a svábok „Unsere Mutter Annának” hívják. A nép az Isten által választottnak tartja és azt mondják, hogy a papok is tanulhatnának tőle, sőt el van terjedve a hit, hogy már csodákat is tett. Az asszonyok között van nagy pártja, ezek fenyegetik a papokat is, nehogy az „Unsere Mutter Anna” ellen beszéljenek.”

E rövid hírből is kitűnik, hogy Anna prófétálkodásával nem maradt szülőfalujában, hanem távolabbi vidékeken is prédikált Isten dicsőségét hirdetve. Szónoki tehetsége – amint az újságcikk is utal rá – rendkívüli lehetett, hatásos beszédeit áhítattal hallgatták.

Saját halálával kapcsolatosan a hagyomány szerint azt jövendölte, hogy a sírján mindig nyílni fog fehér liliom, ám ez a szép, romantikus látomás már csak emlékezetekben igaz. Az isztiméri temetőben lévő sírköve előtt csak fű és gyom nő. Szent életének, gyógyító tevékenységének máig élő emlékei bizonyítják, hogy Stohl Anna egyike volt kora és környezete nagy hatású népi egyéniségeinek.

Varró Ágnes

 

A fenti írásra és történetre Szumzer László Úr bukkant rá egy levéltárban, és Ő juttatta el honlapunkhoz, hogy megoszthassuk ezt az érdekes történetet látogatóinkkal.