Edelweiss Kórus 30. éves

on . Beküldve: INNÖ

emmi-logo.jpg

Szakmai beszámoló  NEMZ-KUL-17-0662

Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017.évi költségvetési támogatása

Projekt címe: Évforduló, ami nemzedékeket köt össze

Az Isztiméri Edelweiss Német Nemzetiségi Kórus 1987-ben alakult a helyi német ajkú lakosságból Kovács Istvánné vezetésével. Elsődleges célja volt, hogy régi helyi gyűjtésű népdalokat elevenítsenek fel, amit hallás után énekeltek. Most már tangóharmonika és zongora kísérettel adják elő dalaikat és kottából tanulnak. A tagjai között valamennyi korosztály megtalálható a 8 évestől a 80 éves korig. Az, hogy ez a kórus ennyi évig fennmaradt és megünnepelhettük fennállásának 30 éves évfordulóját sok embernek köszönhető, alapítónak Kovács Istvánnénak, Nagy Izabella Zsuzsának és jelenlegi kórusvezetőnek, Bezákné Braun Bernadettnek.

Természetesen a tagok éneklés iránti szeretete, kitartása és szorgalma nélkül nem jöhetett volna létre ez a családias kis közösség. Egyre több fellépésre kapnak felkérést. Önkormányzati és egyházi rendezvények rendszeres szereplői. Részt vesznek kórustalálkozókon, megyei rendezvényeken és külföldön is szerepelnek, gyarapítják településünk hírnevét.

A pályázati támogatás lehetőséget adott arra, hogy Anna Napi búcsú ünnepén kettős évfordulót ünnepelhettünk: Az Isztiméri Edelweiss Nemzetiségi Kórus 30. valamint a  Krauchenwies  testvértelepüléssel  fennálló baráti kapcsolatunk 20. évfordulóját. A többnapos búcsúi rendezvény másik fontos eseménye az Isztiméri Szent Anna római katolikus templomban felszentelésre kerülő felújított orgona megszentelése volt. A misét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta és közreműködött az Edelweiss Kórus.

A rendezvényen az alapító tagok, kórustagok és házastársuk, német barátaink valamint a település vezetése vett részt.  Fiedler Albertné az INNÖ elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd Gömbösné Rostaházi Judit alpolgármester szólt az ünneplő egybegyűltekhez. Előkerültek a régi fényképek, emlékek közös élmények. Nem maradhatott el a közös éneklés. Valamennyi résztvevőt megvendégeltünk (115 főt) ebéddel és a kórustagok által készített süteményekkel. Erre az alkalomra rendeltünk egy 100 szeletes tortát, amit a kórusvezetők szeltek fel és kínálták meg az ünnepségen résztvevőket.

Bízunk benne, hogy a kapcsolattartás az anyaországgal, intézményeink és helyi német (sváb) közösségek támogatásával hagyományőrző rendezvények szervezésével felkeltjük a fiatalabb generáció érdeklődését és nem halnak ki a régi német hagyományok Isztiméren.

Az étkezés számlája                    177.013,- Ft (115 adag ebéd)

A torta ára:                                  35.400,- Ft (100 szeletes torta)

A hangosítás és zenei szolgáltatás  10.000,- Ft ( pályázati önrész)

 

Isztimér, 2017. december 01.

Fiedler Albertné
INNÖ elnöke