Színpadra lép az isztiméri köz(ös)ség
Merész gondolat kezd egyre inkább testet ölteni a településen. A régóta dédelgetett álom talán már a közeljövőben valóra válik, és elindul a színház.
Merész gondolat kezd egyre inkább testet ölteni a településen. A régóta dédelgetett álom talán már a közeljövőben valóra válik, és elindul a színház.
A Bakonyban bújó zsákfalu lakosai és civil szervezetei mindent elkövetnek, hogy az lakosok és a hozzájuk érkező vendégek számára is szép és vonzó legyen a település, és ebben a küzdelemben az önkormányzatra is mindig támaszkodhatnak.
Az egyesület alapítását ünneplő helyi önkéntesek nem egyedül emelték poharukat a nagy nap emlékére: a német testvéregyesület tagjaival koccintottak.
Tavaly volt, illetve lett volna a hivatalos, 140. évfordulója az isztiméri tűzoltó-egyesület alapításának, ám a pandémia miatt csak idén tudták megülni az ünnepet a Bakony melletti településen. Az örömöt nem tartották meg maguknak, hanem megosztották a testvértelepülésükről érkezett német tűzoltókkal. A Krauchenweisből érkező, kereken 150 éves múlttal rendelkező szervezet önkénteseit vacsorával várta a Nemes János tűzoltóparancsnok és Krausz Balázs elnök által vezetett Isztiméri Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület, méghozzá a tűzoltószertárban.
A helyi plébániatemplom védelmezője Szent Anna, ezért az ő névnapját követő hétvégén van a búcsú, mely ebben az évben háromnapos rendezvénysorozattá vált. Volt jutalomosztás, megemlékezés, bál és persze mise, emellett hosszú kihagyás után volt sportélet is a községben.
Bor- és pálinkaversenyt hirdetett Szigetvári Tünde, aki 18 éve szervezi ezt a programot az iszkaszentgyörgyi borral és szőlőtermesztéssel kapcsolatos hagyományok védelmében.
Kiváló fekvése miatt sokszor el tudott rejtőzni a történelem viharai elől a zsákfalu. Azóta a rohanó világ zavaros áradata átcsap néha határain, de ha be is jut bármi, az megtisztul és elcsitul abban a békében, ami fogadja.
A lakosság és az önkormányzat betartja a szabályokat, de az online tér segítségével a közösség összetart, sőt, gyarapodik is.