Nyomtatás

Rezsicsökkentés 2018

Tájékoztató a téli rezsicsökkentésről

a fával, szénnel, palackos, illetve tartályos gázzal, pellet tüzelőanyaggal, fűtőolajjal fűtő háztartások számára

 A Kormány döntött arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken azok a fával, szénnel, palackos, illetve tartályos gázzal, pellet tüzelőanyaggal, fűtőolajjal fűtő családok is megkapják a téli rezsicsökkentést akik olyan településen élnek, ahol ugyan van kiépített gázhálózat, de ingatlanukba valamilyen oknál fogva még nincs bekötve.

Az érintetteknek 2018. október 15-ig kell írásban bejelenteniük támogatási igényüket a helyi önkormányzatoknál. Az igénylők a téli fűtési szezonban vehetik majd át a tüzelőanyagot. 

Csak az kaphat támogatást, aki az adott ingatlanban

- lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik,

- még nem részesült a téli rezsicsökkentésben,

- és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot is tesz.

Az igény jogosultságát a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.

Az igénybejelentő nyomtatványok a polgármesteri hivatalban, illetve az önkormányzat honlapján www.isztimer.hu oldalon elérhetőek.

     Jankovicsné Huszár Mónika sk.   jegyző

Nyomtatvány letölthető itt!

Nyomtatás

Permetezés 2018.08.21-23

Tájékoztatás

Az Isztiméri Bakony Mezőgazdasági KFT 2018. 08. 21. -23. között a napraforgó táblákban permetezést végez 6.00 és 9:00 óra között.

A vegyszerezéssel érintett területek :

Isztimér: 0168/1-2, 0168/4-12, 0168/13, 065/1-2, 072/1-3, 0308/1, 0310/1, 0312/1, 0314/1, helyrajzi számokon / Mellár, Kiskocsmás Lámpamáz, Borsó-dülő, Nagykocsmás, Pillekút Páskom , Haraszt, Pörös /,területe valamint Bakonykúti 072/1-3 helyrajzi számú táblában
A vegyszerekkel kapcsolatos információk az Önkormányzati Hivatalban megtekinthetőek.

Jankovicsné Huszár Mónika
jegyző

Nyomtatás

Rendelési idő 2018. június 1-től

Tisztelt Lakosság!

2018. június 1-től Müllerné dr Varga Andrea háziorvos Isztiméren az alábbiak szerint rendel:

Hétfő:8:00-11:00

Csecsemő és  és terhes tanácsadás: 11:00-12:00

Kedd: 12:30-15:30

Szerda: 8:00-11:00

Csütörtök:12:30-15:30

Gyógyszerkiadás:15:30-17:00

Péntek:8:00-11:00

Rendelkezésre állási időben, azaz 8:00-16:00 óra közt, a következő számok hívhatók:

isztiméri rendelő száma: 22/595-020

Dr Varga Andrea: 06/20-617-7382

Ügyeleti időben továbbra is a 22/311-104 számot kell hívni, vagy a móri ügyeletre bemenni!

 

Nyomtatás

Álláshírdetés 2018.május

Kincsesbányai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője

                           

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Kincsesbányai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője
Kincsesbányai Közös Önkormányzati Hivatal Isztiméri Kirendeltsége

igazgatási ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Fejér megye, 8045 Isztimér, Köztársaság utca 77.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

1. melléklet 9. szociális és gyámügyi feladatkör 11. foglalkoztatás-politikai feladatkör 12. földművelésügyi feladatkör 14. hatósági feladatkör 27. titkársági feladatkör 28. ügyfélszolgálati feladatkör

Ellátandó feladatok:

Iratkezelési feladatok, egyes szociális és gyermekvédelmi ügyek intézése, népességnyilvántartás, adminisztratív feladatok végzése, általános igazgatási feladatok, földügyek, ügyfélszolgálati feladatok, adatszolgáltatások és statisztikai jelentések készítése, hagyatéki eljárások lefolytatása, közfoglalkoztatás támogatására vonatkozó pályázatok összeállítása, elszámolások készítése.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Szociális és gyámügyi, valamint általános igazgatási ügyintézői, ügykezelői feladatok ellátása

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) Isztimér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2015. (IX.1.) önkormányzati rendelete a közszolgálati tisztviselők szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásairól, Isztimér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2018.(II. 19.) önkormányzati rendelete a köztisztviselők illetménykiegészítéséről, és a Kincsesbányai Közös Önkormányzati Hivatal közszolgálati tisztviselőinek Közszolgálati Szabályzatának rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

•         Magyar állampolgárság,

•         Cselekvőképesség,

•         Büntetlen előélet,

•         Középiskola/gimnázium,

•         Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

•         önkormányzatnál szerzett gyakorlat - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

 

•         közigazgatási alapvizsga

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

•         3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy a kérelem benyújtását igazoló dokumentum

•         a 45/2012. (III.20.) Kormányrendelet szerinti szakmai önéletrajz

•         iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatai

•         nyilatkozat arról, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 84-85 §-a szerinti összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn

•         nyilatkozat arról, hogy a benyújtott pályázati anyagának tartalmát és személyes adatait a pályázat elbírálásában részt vevő személyek megismerhetik

 

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. május 21.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Jankovicsné Huszár Mónika jegyző nyújt, a +36202525377 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

•         Postai úton, a pályázatnak a Kincsesbányai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője címére történő megküldésével (8044 Kincsesbánya, Kincsesi utca 39. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: KIN/612-1/2018. , valamint a munkakör megnevezését: igazgatási ügyintéző.

 

•         Személyesen: Jankovicsné Huszár Mónika jegyző, Fejér megye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi utca 39. .

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. május 25.

 

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.isztimer.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. április 23.

A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv