Újra van hova leülni s valakire emlékezni

on . Beküldve: Sajtó

Lelkes segítőknek és egy alapítványnak hála kerültek felújított padok az isztiméri temetőbe

Az isztiméri temető ravatalozójánál négy régi, betonlábakon álló pad ülő- és háttámláját megette az idő, emiatt a fa­részeket le kellett cserélni.

Az Isztimér Községért Közalapítvány mindig is fontosnak tartotta a település utcaképének javítását, így gazdagodhatott már évekkel ezelőtt több fából készült paddal a Köztársaság utca is. Az alapítványra, mint mindig, most is számíthattunk, meséli Gömbösné Rostaházi Judit, Isztimér polgármestere.

A társadalmi munkában is aktív Fiedler Albertné, Tarkó Edit, Staudingerné Aranka, Angeli Józsefné és Schandl Károly
Fotó: önkormányzat

A vezető hozzátette: – Településünkön rendkívül aktív a civil szervezetek jelenléte, így valósulhatott meg a most júliusban az Angeli József alpolgármester és felesége Erzsike, településünk díszpolgára által szervezett társadalmi munka is, ahol lakossági részvétellel megszépült a temetők környéke. A munkában, ahogy az már annyiszor megtörtént, részt vettek a nyugdíjasok, tűzoltók, polgárőrök és a képviselők is. A jól végzett munka örömével, közösen fogyasztották el együtt az igazán megérdemelt ebédet. Persze az önkormányzat sem tétlenkedik, ugyanis készül az Anna-napi búcsúra. Nemcsak a vallási okokból lesz valódi ünnepnap, ugyanis akkor adják majd át a nemrégiben felújított utat, mely Isztimér és Guttamási között húzódik.

Forrás: feol.hu