Nyomtatás

A katolikus templom története

V. 1. A római katolikus templom története

Isztimér betelepítése 1751-ben valósult meg. A szorgalmas lakosok hamarosan megépítették templomukat, melyet 1753-ban Szent Anna tiszteletére szenteltek fel. Ugyanebben az évben szervezték meg a helyi anyakönyvvezetést is. 1760-ban megkezdték a templom bővítését, s megáldására Giczey István palotai esperest küldte a veszprémi püspök 1761-ben, bár az építkezés még 1763-ban sem fejeződött be teljesen. Kórusa, sekrestyéje akkor már állt, a torony még épült. A főpatrónus mellé újat is választottak: Szent Joachimot, a Szent Szűz atyját. A templomot azonban 1779. szeptember 5-én tűzvész pusztította el. Elhamvadt a plébánia, a templom, a torony, megolvadtak a harangok. Újra kellett kezdeni az építést. Ifjabb Zichy István gróf támogatásával fokozatosan, de állandóan folyt a restauráció. 1811-ben újabb elemi csapás érte a községet: heves, erős földrengés rázta meg a falut. Ismét rommá lett a templom, a puszta falakon kívül jóformán semmi sem maradt; a torony testét repedések szaggatták meg, s a templommal együtt használhatatlanná vált. A restaurálás azonban ezúttal hónapról hónapra késett, ezért a helytartótanács 1812-ben figyelmeztette a kegyurat (gróf Zichy Istvánt) a templom renoválásának megkezdésére. A gróf azonban még öt év elteltével nem teljesítette kötelezettségeit, ezért Wurum József megyéspüspök 1817. február 23-án levelet intézett hozzá, melyben kötelességének mielőbbi teljesítésére kérte, hiszen a szentmisét rendszeresen a sekrestyében mutatták be, amely legfeljebb tíz fő befogadására volt alkalmas. Az 1818. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv azonban továbbra is a templom elhanyagolt állapotáról számolt be: nincs padlózata, fedélszéke, padlása nincs ledeszkázva, és tulajdonképpen nincs kapuja, ablakai, orgonája, sekrestyéje és szószéke sem. Mogyorosy László isztiméri plébános 1819. január 10-én kelt jelentése szerint azonban a püspök intelme nem maradt pusztába kiáltott szó: a lakatos és üveges munkák már megkezdődtek a templomban, az ablakokat a templompénztár költségén szerelték. A kegyúri munkálatok befejezése azonban még mindig késett. Ismét a főpásztor közbenjárására volt szükség. Emlékezteti a grófot, hogy két évvel azelőtt elkészült a szentély, s felállították az oltárt. Remélte, hogy akadály nélkül folyik tovább a restauráció, de szomorúan kellett tapasztalnia, hogy alig történt valami. A templom nincs boltozva, fedelét leviszi a szél, még az ostyát is lesodorja az oltárról. A réseken csapatostul repülnek be a verebek, s a templomban fészkelnek. Az 1839. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv az első okmány, amely az isztiméri új templomról végleges képet fest. A tornyot az utolsó két évben renoválták, Zichy István pedig kimeszeltette az egész épületet, s csak az ablakok igényelnek javítást. Adamovich Izidor plébános 1851. évi jelentésében már egy szélesebb körű restaurálásról ír, amelyet az uradalom végeztetett: kijavíttatta a mennyezetet, a falakat kifehérítették, s rendbe tették a sekrestyét. A templom kifestését 1856-ban kezdték meg. Festőjéről nem tudunk semmit, csupán a vezetéknevét ismerjük: Gahlernek hívták. Az isztiméri templom 1858-ban új tornyot kapott, melyet bádoggal tetőztek. Erre az évre fejeződött be a festés is. Az ezt követő időszakról írásos emlékek alig maradtak fenn. A templom körüli kegyúri munkálatok iratait ugyanis általában a kegyúri levéltárak őrizték, amelyek legtöbbje sajnos a II. világháború folyamán megsemmisült. Így mentek veszendőbe az isztiméri templomon végzett munkálatokról szóló írásos dokumentumok is. 1925-ben a régi roskadt templomtetőzetet palatetőre cserélték, 1955-ben pedig Véh Béla székesfehérvári bádogosmesterrel új sisakot készítettek a toronyra. A templom második kifestését Klasz Márton plébános szervezte 1934 tavaszán. Az egyházközösség képviselő-testülete Kuczka Mihály székesfehérvári festőművész tervét fogadta el. A művész megjárta Rómát, Münchent, s a nagybányai festőiskolában is hosszabb ideig tanult. Figurálist tervezett a szentély mennyezetére, az oltár fölé a Szentháromságot, az oltár előtti boltmennyezetre pedig az Úrnap liturgikus ünneplését. A hajónak szentély felé eső boltmezőjére Jézus születését, a középsőre Szűz Mária felajánlását, a kórus fölé az angyali üdvözletet, a középső boltmennyezet cikkelyeibe pedig a négy evangélista mellképét szánta. Aranyozással tarkított barokk motívumokkal dolgozott. A megújított, országos műemlék jellegű templomot Shvoy Lajos megyéspüspök október 20-i áldása adta át a további liturgikus használatnak. A templomhoz hasonlóan az oltárok története is változatos. Az 1763. évi egyházlátogatás idején még csak a főoltár állt, a mellékoltárok még nem voltak készen. A főoltár előtt üvegből készült öröklámpa égett. Az 1778. évi egyházmegyei látogatás idején már a mellékoltárok is készen voltak: az egyiket Szent Nothburga, a másikat Szent Vince tiszteletére szentelték fel. 1830 körül új oltárok kerültek a templomba. A főoltárt Szent Anna képe díszítette, a mellékoltárokat pedig Szent Flórián és Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel. Majdnem huszonkét év elteltével került sor a mellékoltárok renoválására, az akkori templombelső restaurálása kapcsán. Ettől kezdve azonban az 1910-es évekig hallgatnak a források az isztiméri oltárokról. Stermeczky Vince plébános 1912. november 21-én tervet terjesztett az egyházi hatóság elé új főoltár építésére, melyet végül Schmidt Ferenc budapesti oltárépítő készített el. A neoromán oltárt lucfenyőből faragták, oszlopait márványozták, s díszleteit arannyal vonták be. Az oldalszárnyakon fából faragott, életszerűen színezett, 45 cm magas angyalok térdelnek. Az oltárképet, mely Szent Annát ülő helyzetben ábrázolta, Udvary Géza festőművész készítette. Az oltár a hívek adományából, a kép pedig Werger István és felesége bőkezűsége által készülhetett el. Két évvel az oltárépítés után kicserélték az oltár régi, korhadt gyertyatartóit tíz új bronz gyertyatartóra. A mellékoltár díszítésére 1934-ben került sor a templom kifestése alkalmával, majd ezeket 1937-ben az ajándékba kapott Szent József és Szent Teréz szobrokkal ékesítették. A templom orgonája egykorú volt a főoltárral, már az 1763. évi canonica visitatio (egyházlátogatás) is említi a négy változatú hangszert, amelyet Verianus kapucinus atya segítségével szereztek be. Az 1779-es tűzvész elpusztította az orgonát is. Az 1805. évi egyházlátogatási okmányban leírt hangszer már új, nyolc változatú, pedálos orgona, melyet az 1811-es földrengés tett tönkre. Az 1810-1820-as években nem volt orgonája a falunak, és nem tudjuk, mikor szerezték be a következőt. Először az 1839. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv tesz róla említést. Ezután csak 1924-ben vásárolnak új hangszert: a Rieger Ottó cég II. számú 11 változatú orgonája ez. Isztimérnek eleinte még nem volt keresztkútja, hiszen az 1763. évi jegyzőkönyv nem említi. Első ízben 1778-ban szól róla a székesfehérvári egyházmegyei kánoni látogatás: rézből készült edény volt. Ezután az 1868. évi canonica visitatio ír róla: kőből van, réz födéllel. 1934-ben pedig, a templomfestés alkalmával Kuczka Mihály festőművész márványozta. 1763-ban gyóntatószék még nem állt a templomban; a szószék és a padok akkor készültek. 1799-ben már egyik sem hiányzik. A XIX. század eleji földrengés után romos állapotba került a szószék. A gyóntatószék sorsáról ekkor nincs adat, azonban 1805-ben még állt. 1868 táján pedig két gyóntatószék és 30 pad volt a templomban. Az 1934. évi restaurálás során újrafestették a padokat, s a szószéket barokkosan márványozták. A harangok történetéről is pontos adatok vannak. 1763-ban, amikor a tornyot még építették, az egy mázsás harang egy, a templom mellé épített különálló harangtoronyban függött. 1778-ban négy harangot említ az egyházlátogatási jegyzőkönyv. Közülük a legnagyobb 6 mázsa 71 font súlyú volt. 1769-ben Zichy István gróf öntette, s Koller Ignác veszprémi megyéspüspök szentelte fel Szent Donát tiszteletére. A második harangot, amelynek súlya 3 mázsa 31 fontot tett ki, szintén a gróf öntette, és Szent Vendel névre keresztelte Koller püspök. A harmadik harangot a község készíttette, a püspök pedig Szent Anna tiszteletére szentelte fel. A 60 font súlyú lélekharang 1751-ben készült, és a Szent Borbála nevet viselte. Sajnos valamennyi harang rövid életű volt, az 1779. évi tűzvészben mindegyik megolvadt. 1781-ben anyagukból Brunner budai harangöntővel három harangot készíttettek. Mindegyiket Séllyei Nagy Ignác székesfehérvári püspök szentelte fel. Az 1805. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvből ismerjük a harangok nevét és súlyát: Szent Anna – 865 font súlyú, Szent Vendel – 465 font, Szent Borbála – 235 font súlyú. (1 font=0,4536 kg~fél kg). A lélekharang 1878-ban készült el, Pauer János püspök szentelte fel Szent Anna tiszteletére. 1896-ban pedig az egyik megrepedt harang pótlására Walser budapesti harangöntővel készíttettek újat, melyet Steiner Fülöp megyéspüspök szentelt fel, és amely 150 kg-ot nyomott. A XX. században technikai újítások történtek a templomban: a toronyórát 1913-ban Manner Mátyásné költségén vásárolták, a villanyvilágítás bevezetésére pedig 1939-ben került sor. Sajnos a II. világháború súlyos károkat mért a templomra is: az órát leszerelték, a legnagyobb harangot elvitték, a szobrokat megrongálták. Isztimér – mint arról már volt szó – 1993 óta testvérkapcsolatot tart fenn a németországi Krauchenwies településsel. 1998-ban nagy ünnepséget rendeztek a faluban: az isztiméri templom Krauchenwiestől új toronyórát kapott. Ugyanebben az évben pedig a Németországban működő Kitelepítettek Szövetsége egy harangot ajándékozott a falunak. Évtizedek óta nem látott ismerősök, barátok, rokonok érkeztek Isztimérre, találkoztak újra az utcákon.

Részlet:
Schneider Georgina IV. évfolyam
Nappali tagozat
Tanító-művelődésszervező szak
Isztimér története című szakdolgozatából