Maradandót alkottak és díjat kaptak az isztimériek

on . Beküldve: Sajtó

A közösségi tevékenységükért díjazták a településen élő vagy oda kötődő segítőket. Az önkormányzat kitüntetése mellett a német nemzetiségi önkormányzat és a közalapítvány díját is átvehette.

Az esemény kezdetén Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét Régi Ákos előadásában hallhatták a jelenlévők. A költemény alkalomhoz illően bemutatta a hazaszeretet és az otthonhoz való kötődés gondolatait. Ezt követően Gömbösné Rostaházi Judit, Isztimér polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Örömmel konstatálta, hogy a helyi lakosok mellett olyan személyek is jelen voltak az Anna-napi búcsú hétvégéjén, akik szülőfalujuk szeretete miatt érkeztek a napokban a településre.

– Az Anna-napi búcsút sok évszázada ünneplik elődeink. Immár régi hagyomány, hogy minden évben az Anna-nap utáni vasárnap tartjuk kis falunkban a búcsút, templomunk védőszentje, Szent Anna tiszteletére. Ugyancsak hagyományt teremtettünk azzal, hogy ilyenkor emlékezünk meg a falu hősi halottairól és koszorút helyezünk el az emlékműveknél – részletezte a hétvége eseményeit a polgármester.

20200726_Maradandot_alkottak_01

Köszönetet mondtak az áldozatos munkáért; tucatnyian élvezték a dicsérő szavakat
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az esemény fontos része volt, hogy önkormányzati program keretében köszönetet mondtak azoknak, akik a település érdekében kiemelkedő munkát végeztek, végeznek. 

A községhez valamilyen szállal kötődők közül idén kilencen vehették át a 2017-ben alapított Isztimérért díszoklevelet, amely elismerésként szolgál azoknak a személyeknek, szervezeteknek, közösségeknek, akik vagy amelyek a község fejlesztésében kiemelkedően hasznos munkát végeztek, ennek révén a település értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.

Az idei évben díjazásban részesült Jóba Endre, Szabó Gábor, Szumzer Nóra, Pittner Károly, Váraczki Enikő, Gállné Medveczky Borbála, Elekes Péterné, Akúcs Levente és Borbélyné Rostaházi Krisztina.

20200726_Maradandot_alkottak_02

Fiedler Albertné, az Isztiméri Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke (b) adta át a díjat Rézmanné Schneider Georginának
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az Isztiméri Német Nemzetiségi Önkormányzat azt vallja, a hagyományok megismerése és tisztelete hozzájárulhat egy-egy közösség, település fejlődéséhez is. Ennek szellemében alapították 2017 decemberében az Isztiméri Német Nemzetiségi Díjat. A díjat azok kaphatják, akik az isztiméri németség nyelvi, tárgyi és szellemi kultúrájának, történelmi hagyományainak megőrzése érdekében kiemelkedő munkát végeznek. A választás idén Bezákné Braun Bernadettre és Rézmanné Schneider Georginára esett.

Isztimér Község Közalapítványának díját idén Reichardt Éva vehette át, aki önzetlenül gondozza a Jézus Szíve-kápolnát és annak környékét.

Forrás: feol.hu