2005-2006-os szezon 11-12 forduló

on . Beküldve: Sportkör

11. és 12. forduló mérkőzései

11 és 12. forduló
A játék és az eredmény nem volt ünnepi …
XI. ford.: Isztimér SK – Magyaralmás 1 – 2 (1-0)
Isztimér, 2005. október 23.

Gól: Szabó József

Mezőnyjátékkal teltek az első percek, amelyekben elsősorban mi birtokoltuk a labdát. Mezőnyfölényünk ellenére csak a 19. percben alakult ki helyzet a vendégek kapuja előtt. Ekkor Háden beadását Rózsa fejelte mellé. A 23. percben Háden szerzett labdát, s beadását Kiss Zs. lőtte kapura, a védők azonban hárítottak. A 28. percben gólra váltottuk mezőnyfölényünket, Szabó j. egy csel után ügyes gólt szerzett, Rózsa passzát követően, 1 – 0. A 35. percben Piller G. – Polczer T. összjáték után utóbbi került helyzetbe, de a vendégek kapusa bravúrral védett. A 41. percben azonban védelmünk hibájából a vendégek kerültek helyzetbe, Nagy T. azonban szerencsével mentett.

A 2. félidő vendégtámadásokkal kezdődött, amelyek sajnos hamar eredményre vezettek. A 2. percben Polczer T. hibájából szerezték meg az egyenlítő gólt, 1 – 1. Az 5. percben Rózsa I. beadását Szabó j. jó helyzetben hibázta el. A 7. percben vendégszabadrúgás szállt fölé. Ebben az időszakban a vendégek birtokolták többet a labdát, bár veszélyes helyzetet nem alakítottak ki. S amikor ismét átvettük a játék irányítását derült égből villámcsapásként megszerezték második góljukat a vendégek. Egy előreívelt labdára csak tessék-lássék módon induló almási csatár meglepődve tapasztalta, hogy kapusunk kezéből minden előzmény nélkül elé gurul a labda. Meglepődése azonban nem tartott soká és az ajándék labdát a kapuba rúgta, 1 – 2. Óriási potyagól volt, ami ismét megpecsételte sorsunkat. A hátralevő időben elkeseredetten támadtunk, de a 34. percben szabadrúgásból, a 36. percben a nagy helyzetben levő Kiss Zs. lövéséből sem tudtunk gólt szerezni. Egy ellentámadás során azonban Nagy T. óriási bravúrral hárította a vendégek helyzetét. A 41. percben Örkényi – Kovács K. összjáték után a vendégek kapusa óriási bravúrral mentette Kovács K. helyzetét. A végére még Kovács K. lerántása miatt követeltünk büntetőt, eredménytelenül. Vereségünk óriási egyéni hibák következménye volt, bár a csapat most is igyekezett.

Összeállítás:
Nagy T. (5) – Piller F. (6); Szele Gy. (6); Kovács Gy. (6); Polczer T. (5) – Piller G. (5); Szabó J. (6); Kiss Zs. (5); Vincz Gy. (5) – Rózsa I. (5); Háden Z. (5)

Cserék:
Háden Z. helyett Örkényi F. (-) Vincz Gy. helyett Kovács K. (-) Rózsa I. helyett Kovács F. (-)

A kétszámjegyű győzelem sem lett volna meglepetés…

XII. ford.: Isztimér SK - Soponya 4 - 0 (2-0)
Isztimér, 2005. október 30.

Gól: Rózsa István, Háden Zoltán, Orbán Máté, Lőrincz-Cseker Richárd

Az alaposan feltüzelt hazai csapat szinte nekiesett ellenfelének. Egymás után vezette a támadásokat, amelyekbe azonban több hiba is csúszott. Így azok sokáig nem vezettek eredményre. Kiss Zs., Rózsa I. és Háden Z. sorozatban választottak rossz megoldásokat a helyzetek befejezésénél, így a helyzetek sorra kimaradtak. Idegesen, több hibával, de kétségtelenül nagy elszántsággal rohamoztuk a Soponya kapuját. Eközben néhány veszélytelen ellentámadást kellett hárítani, egyszer pedig kapusunk védte a vendégek nagy helyzetben leadott lövését. Az első félidő közepén Rózsa szerzett vezetést, majd az előnyt Háden növelte.

A második félidőben tovább folytattuk offenzívánkat, de sokáig eredménytelenül. Kimaradtak a jobbnál-jobb helyzetek. Háden, Rózsa Kiss Zs., Piller G., Örkényi F. egymást múlták felül a helyzetek kialakításában és elhibázásában. Türelmetlenek voltunk, keveset játszottunk. Csak rohantunk-rohantunk és kapkodtunk. A második félidő közepén csereként pályára küldött Orbán M. ügyes helyzetfelismeréssel növelte előnyünket, majd a mérkőzés hajrájában az addig is jól és fegyelmezetten futballozó Lőrincz Cs. Richárd majd 40 méterről vette be az ellenfél kapuját. Közben még Polczer T. hagyott ki büntetőt, majd az ellenfél játékosát állította ki a játék-vezető. E sorok lejegyzőjét is magával ragadták a mérkőzés történései, s a szokottnál is idegesebb volt. Bár győztünk, örömünk mégsem lehet maradéktalan, hisz egy gyenge ellenféllel játszottunk, s helyzeteink alapján a kétszámjegyű győzelem sem lett volna irreális.

Összeállítás:
Nagy T.( - ) - Piller F.( 5 ); Szele Gy. ( 6 ); Szabó J.(5) ; Polczer T.(5) - Piller G.(6); Örkényi F.(6); Kiss Zs.(5) ; Lőrincz Cs.R.(7) - Háden Z.(6); Rózsa I.(6)

Csere:
Rózsa helyett Orbán M.(6) Piller F. helyett Lőrincz Cs. S.(-)