Nyomtatás

Egészséghét 2013

Egy egész hét az egészség körében telt októberben. Volt véradás, gyalogoltunk a Nemzetközi Gyaloglónap alkalmából,  volt előadás arról, hogyan tudjuk a testünket, lelkünket, egészségünket karbantartani. Volt vércukor, vérnyomásmérés,  majd szombat egész délután is az egészség és szépség volt a téma.  Haj és   fejbőrvizsgálaton és aurafotózáson vehettünk részt, lélekgyógyásszal beszélhettünk, és megismerkedhettünk a modern konyha eszközeivel és a modern világ táplálékiegészítőivel. Akinek kedve volt a mágneses talpmasszírozást is kipróbálhatta. Közben pénteken került sor arra, hogy a hagyományoknak megfelelően, köszöntsük az időseket.  Polgármester úr virággal, borral, oklevéllel köszöntötte a 70. a  80. és 90. születésnapjukat ünneplőket és az idén 50. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárt is. Verssel, és műsorral , jó hangulatban telt a délután.