Közlemény körzeti erdőtervezésről
Tisztelt Lakosság!
Itt tudják megtekinteni a körzeti erdőtervezési eljárásról szóló közleményt:
Közlemény körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról.PDF
Itt tudják megtekinteni a körzeti erdőtervezési eljárásról szóló közleményt:
Közlemény körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról.PDF
Életbe lépett Isztimér Község Önkormányzatának a "veszélyhelyzeti", avar- és kerti hulladék égetésére vonatkozó rendelete.
Ebben a veszélyhelyzeti időszakban, kizárólag márciusban és áprilisban, keddi napokon 8-19 óra, szombati napokon 8-12 óra között lehet kerti hulladékot égetni, kizárólag szélcsendes időben.
Isztimér Községért Közalapítvány köszöni azoknak, akik 2020-ban is támogatták adójuk 1%-ával. Minden forintot a Falu fejlesztésére fordítunk. Ezekből a támogatásokból tudtuk megvalósítani a képen látható Orvosi Rendelő előtti parkoló aszfaltozását is.
Vírusmentes év végét és
Áldott, Boldog Karácsonyt kívánunk Isztimér minden lakosának!
Isztimér Községért Közalapítvány Kuratóriuma
Ez az év nem olyan, mint a többi. De a karácsony ünnepe akkor is hamarosan itt lesz.
Addig az advent időszaka, a várakozás ideje van. Ezzel az összeállítással idézzük fel, hogy az elmúlt években hogyan is ünnepeltünk. A Kazinczy Tagiskola tanulói versekkel, énekekkel készültek, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub Bakony Népdalköre adventi énekeket énekelt. Az idei műsort az Iskola videóra vette, mely a Facebook oldalunkon hétfőtől lesz elérhető.
Jövőkép terepszínben:
- Akik dolgozni szeretnének, a szerződéses katonai szolgálatot választhatják. Amennyiben szükséges, a honvédség szállást is biztosít számukra. Támogatjuk az étkezést és a munkába járást, utazási költségtérítésünk 86 százalékos. Ruházatot, felszerelést, valamint változatos, kiszámítható életpályát kínálunk a jelentkezőinknek. A szerződéses, legénységi beosztásokban érettségivel minimum bruttó 299 ezer Ft-ot, érettségi nélkül bruttó 255 ezer Ft-ot lehet keresni, míg altiszteknek bruttó 340 ezer, tiszteknek bruttó 412 ezer Ft a minimum illetménye havonta. A honvédség szerződéskötéskor 100 ezer Ft szerződéskötési díjat, családalapítási, iskolakezdési és lakhatási támogatásokat kínál, valamint nyugdíjpénztári hozzájárulás, kedvezményes üdülés, ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok és sportolási lehetőség is biztosított a katonák számára.
Tájékoztatjuk, hogy a járványügyi helyzet miatt felfüggesztett lomtalanításunkat ismét folytatjuk 2020. május 18-tól.
Az ügyfeleinknek ismét lehetőségük van igénybe venni a házhoz menő lomtalanítást a korábban ismert módokon jelezve szándékukat.
A lomtalanítással kapcsolatos információkat honlapunkon találhatnak.